11. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, ami a hegymászás lezáró része.

Remélem tetszeni fog nektek 😃
Jó olvasást!






     Az élet olyan hamar véget ér. Az egyik pillanatban még boldog is lehetsz akár, a következőben pedig mindez megszűnhet, ahogy minden más érzés is. És nem maradsz más, csak egy emlék.
  - ASAMIII! - hallom meg Kiyoshi hangját. Szegény srác, ha tudná, hogy már nem Asami van jelen, hanem én... Asami elbújt, hogy túlélje, majd keres magának másik testet, és ők ketten ismét együtt lehetnek. De én kinek fogok hiányozni? A családomnak, a húgomnak talán... De a vámpírok közül senkinek. Pedig azt hittem, Asamival barátok vagyunk. Azt hittem, szép lassan befogadnak maguk közé engem is.
     Kiyoshi is csak Asamit látja bennem. Daiki szintén, és Genki is legtöbbször hozzá beszél, őt ismeri. Én nem jelentek számukra semmit. Csak egy ember vagyok, egy feláldozható, semmi. És ez egyre inkább idegesít.
     Elemi erővel törnek rám az emlékek, amiket velük éltem át. Nem sok, mégis kellőképp felbosszant. Hiszen azért picit kezdenek megismerni, mégsem néznek semmi mást, csak hogy ember vagyok? Nem nézik a személyiségem, csak azt, hogy gyengébb vagyok nálunk?
     A szemeim kipattannak, látom, ahogy távolodik a szikla, amin ők állnak. Látom, hogy Kiyoshi leugrik, mégsem érzek emiatt a tette miatt hálát. Csak Asamit akarja menteni, de ez nem az ő teste! Az enyém, én pedig élni akarok! Semmi kedvem nem volt felmászni ide, tudtam, hogy baj történik, ő pedig kényszerített. Felsikítok, félek a haláltól, de közben olyan dühös is vagyok, mint talán még soha ezelőtt.
     A szél felcsap körülöttem, alám kap, és lassítja az esésem. Olyan, mintha földet értem volna, és egy lift vinne lassabban le a földszintre. Lassabb, mégis elég gyors a tempóm, de ez a lassítás elegendő ahhoz, hogy Kiyoshi beérjen engem, és elkapjon.
     Nem jár más az eszében, csak a barátnője. Asamit akarja megmenteni, ezért pedig mindenre képes is lenne. Saját maga sem tudja, hogy érhet be minket, hiszen később ugrott le, de ezzel most nem törődik. Elkapja vékony testemet, és velem zuhan tovább, míg nem jön egy kijjebb álló szikla, amiben megkapaszkodik.
     Felhúzza magát is és engem is az új menedékünkre, majd szembefordul velem, miután konstalálja, hogy elmúlt a veszély. Szemeiben látom a tükörképem. Láton a szemeim, ami a vörös és a fekete árnenetében szinte villámokat szór a fiú felé. Asami nem volt eddig jelen, de most szép lassan visszakúszik a felszínre.
  - Láttad, ugye? - szólalok meg rekedt hangon, mégsem én beszélek.
  - Legközelebb te dominálj, ne az emberlány. Erősebb vagy, és csak te védheted meg magad, ő nem - szidja le, de Asami meg sem rezdül. Látszik, hogy Kiyoshi nem érti fel, mire céloz, de most nem is pazarol erre több időt, mert egy másik hang közbeszól valahonnan fentről.
  - Minden rendben? - A hangját bárhol felismerném már. Felnézünk, és Genkihez tudjuk már biztosan kapcsolni a mély rekedtességet. Kiyoshi bólint, Gen pedig elvigyorodik, valahogy mégis fura.
     Nem érti, miért öleli még mindig Kiyoshi a testemet. Nem érti, miért nem ő mentett meg, valamint azt sem, miért zavarja őt ez ennyire, de nincs ideje ezen gondolkodni. Kiyoshival elindulunk fel, végig vigyáz Asamira, én pedig kezdek picit megnyugodni, ami a félelmemet illeti. A düh még mindig tombol bennem, ezt pedig As is érzi.
  - Látod, hugi - ejti ki a fekete hajú gúnyosan a megnevezést, mikor felérünk. - Nem is kellek én ahhoz, hogy kinyírd magad! - nevet fel.
     Percek telnek el, mire a dühöm csillapodik. Nem sokat segít ebben az, hogy az előbbi beszólás miatt viszont Asami kezdett tombolni, ami a vörös szemek további jelenlétét eredményezi, azonban most nem akarok erre figyelmet fordítani. Magamat könnyű lenyugtatnom, elég csak arra gondolnom, hogy többszáz méter magasan vagyunk.
     A dühöt felváltja a kétségbeesés, majd a rosszullét. Nem merek lenézni, mégis akaratlanul is vetek egy pillantást a mélybe, ami majdnem a halálomat okozta. Teljesen lesápadok, érzem, hogy a rosszullét kerülget.
  - Minden oké? - kérdez rá Genki, engem fürkészve. Ránézek, igyekszem kevésbé kimutatni a félelmem.
  - Én... - nyökögöm, de mást nem tudok mondani, rámtör a hányinger. Genki még mindig a válaszomra vár, kicsit közelebb lép, de bár ne tenné, ugyanis rosszullétem fokozódik, ennek pedig ő issza meg a levét. A pólója eddig tiszta volt, most pedig én mocskolom be azzal, hogy kiadom magamból a reggelimet, aminek tartalma a fehér pólót díszíti. Kiyoshi, Daiki és Genki arca fintorba torzul, én pedig éppen csak, hogy jobban leszek, magyarázkodhatok is.
  - Genki, én... - kezdenék bocsánatot kérni, de a srác a pillanat töredéke alatt szabadítja meg magát a pólótól, amit ledob a szikláról. Eddig még pólóban volt, egyet pislogok, és mire felnyílik a szemem, az eddig anyaggal takart felsőtest már meztelenül tárul elém.
     Egyik rosszullétből a másikba, azonban míg az előző a magasságtól volt, addig a mostani a zavarba jöveteltől. Teljesen elpirulok, és bevallom, nagyon közel állok ahhoz, hogy elájuljak. Genki ezt észre is veszi, és olyan vigyort villant, amitől bármelyik nő a karjaiba zuhanna. Még Asami is úgy reagál rá, de neki ott van Kiyoshi, így igyekszik semmit sem kimutatni.
  - Mehetünk tovább? - türelmetlenkedik Daiki, ami kiránt a pillanatnyi "rózsaszín ködből", aprót bólintok, bár tudom, nem nekem szánja a kérdést, hanem a barátjának.
     Felesleges volt elindulni, As teste tényleg nincs a hegyekben, mégis már egy rossz szavam sincs hozzá. Az egész cécóért kárpótol az, hogy láthatom Genkit póló nélkül, valamint, hogy zavarom láttán a srác szinte folyton a közelemben van. Érzem a teste melegét, mikor néhányszor mögöttem halad, alig van köztünk távolság. Méginkább zavarba hoz, de jól is esik.
     Összesen két napig vagyunk távol az otthonunktól, és mikor hazaérünk, fáradtan zuhanok az ágyamba. Kimerített ez az egész kirándulás, emberi mivoltomnak szüksége lett volna a pihenésre, de a vámpírok társaságában ez nem egyszerű. Legalább most van időm aludni, akár két napon keresztül is.





Ha tetszett ez a fejezet is, iratkozz fel, hogy értesítéseket kapj a további fejezetekről, valamint lépj be a történet hivatalos Facebook-csoportjába, hogy velem és a többi olvasóimmal beszélgethess 😃

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írj valamit, és választ kapsz! 😉