12. fejezet


Tudom, hol van az, amire vágytok.


     Ki gondolná, hogy az alvás valóban ilyen fontos? A mai rohanó világban senki sem gondol arra, hogy enélkül az ember szinte zombivá válik. A mindennapos rutinba tartozik, dolgoznak, éjjel pedig alszanak, mert fáradtak.
     Két napig nem aludtam, így én igazán érzem, milyen is a fáradtság, főleg, hogy abban a két napban nem sok pihenőidőm volt, mert hegyet kellett mászni. És mikor végre bekerültem az ágyamba, akkor éreztem csak igazán, hogy valóban elfáradtam.
     Újabb két nap kellett ahhoz, hogy mikor felébredek, már ne érezzem magam úgy, mint akin átment egy úthenger. Az első napot teljes egészében átaludtam, a másodikon pedig anyukámnak besegítettem főzni. Nos körülbelül ennyi volt az aktivitásom, a nap többi része szintén alvással telt. Szegény családtagjaim azt sem tudták, mi bajom lehet, hiszen nem szokásom ennyit aludni. Fontos az alvás, de ennyi idő egyhuzamban talán túlzásnak tűnik.
     Ma viszont már teljesen jól vagyok. Nem fájnak az izmaim, nem érzem magam fáradtnak, és végre visszarendeződhetek a normális életembe, feltéve, ha lehet azt normálisnak mondani, hogy az ember lánya vámpírokkal barátkozik. Azt hiszem, a normális mércét már rég nem nekem találták ki. Valószínűsítem, ha valakinek elmondanám, mi történt velem, az vagy elmegyógyintézetbe záratna, vagy feláldozna a kutatóknak kísérleti alanyként. Szóval inkább tartom a számat, és csak a húgom meg a rejtekiek tudhatnak rólam.
     Reggeli teendőimet elintézem, aztán úgy gondolom, ideje fellépni a közösségi oldalamra. Nem is tudom, mióta nem néztem már fel oda, valahogy mostanában lefoglalt Asami testének keresgélése. A jelszó és az e-mail címem beírása után nyomok egy entert, majd mikor betöltődik a hírfolyam, meglepődve nézem az ismerősnek jelölések mellett a tizes számot. Egy kis ideig pislogok, furcsának találom, hogy ennyi felkérésem van, ám mikor betöltődik az az oldal is, felvilágosodva konstalálom, hogy a Rejtek néhány vámpírja jelölt be. Nem igazán van köztük ismerős tag, azt is onnan tudom, honnan származnak, hogy Asami gondolatai elárulták.
     Egyetlen név az, ahol elidőzök picit. Ledöbbent, hogy ő is bejelölt, de nála semennyit nem habozok a visszajelölés kapcsán, az elfogadás gombra kattintok. Megnyitom az adatlapját, azon belül is az információk menüpontot. Végigolvasom, de igazából teljesen átlagosnak tűnik. Senki meg nem mondaná róla, hogy nem az emberi faj képviselője. Születési dátumnak az ezerkilencszázas évek végéből választott, azonban biztos vagyok benne, nem ekkor született.
     A végén megnyitom a fotójait. Kismillió kép van fenn róla és Daikiról, a Rejtek többi tagjáról, haverokról, kirándulásokról, és még egy képet találtam Asamiról is, amin mellette pózol. Genki ezen is remekül néz ki, As pedig olyan gyönyörű nő, mindig elcsodálkozom rajta, amikor látom akár az emlékei közt, hogy nézett ki. A képen a hosszú szőke haja göndören omlott a vállára, ruhája modern, mégis szexi, lábán hozzá illő magassarkú. Asaminak rendkívül finom, nőies ízlése van. Mellette Genki lazán öltözve, ellenállhatatlan vigyorral karolja át As derekát.
     Annyira belefeledkezem a képek nézegetésébe, hogy váratlanul ér, mikor felbukkan egy kis ablakocska a képernyőn. Majd kiugrik a szívem, amint felfogom, hogy Genki írt nekem üzenetet.


Ugye tudod, hogy jössz nekem egy pólóval? Akár Asami, akár az emberlány vagy jelenleg 😃

     A írása mosolyra késztet, eszembe jut a hegyen történt kis baleset. Nem váratom sokáig, írom is a választ:


Nem én akartam oda felmenni, én megmondtam, hogy nem jó ötlet! Amúgy Mea vagyok, szeretném, ha nem "emberlánynak" hívnál 😒

     Egy kicsit azért rosszul is esik, hogy úgy állítja be, mintha az én hibám lenne, valamint az is, hogy még mindig nem tudta megjegyezni a nevem, de nem akarok vele veszekedni. Az első beszélgetésünk ne vitából álljon.


Mikor jössz a Rejtekbe? Régen jártál már nálunk.

     A következő sor elolvasása után késztetést érzek a mosolygásra. Talán picit hiányzom neki? Ki tudja.

Három napja még veletek voltam. Utána két napig aludtam, esélyem sem volt elmenni oda.

Amint lenyomom a küldés gombot, már gépelni is kezdi a válaszát.


Jó, ez igaz, de meg kell szoknod, hogy itt mindig pörgés van. Vámpírok vagyunk 😁


Én nem vagyok az. Asami igen, de amint külön válunk, én visszatérek a régi életemhez. Amúgy... Ha már a vámpíroknál tartunk, hogy lehet, hogy gyors vagy, mégis késtél? 😲

      Kíváncsiságomat nem tudom legyűrni, így ezzel az üzenettel próbálom egy kicsit jobban megismerni őt.


Nincsenek határaim az időben sem. Amúgy is szeretem, ha rám várnak, jobb, mintha én várnék másokra 😉

     Hangosan felnevetek. Gondolhattam volna, hogy az egoizmusa nagy, de ez valahogy aranyosabbá teszi. Valahogy a kinézetéhez illik ez a fajta egoizmus, teljes összhangot teremt, és vonzóbbá teszi őt.


Daikivel mióta vagytok barátok? Hogy ismerted meg?
- küldöm el a következő kérdésem, amire röviden leírja a választ. Daiki vámpírrá változása után került a Rejtekbe, és szinte azonnal össze is barátkoztak. Genki sem ismert sok vámpírt, Daiki meg akkoriban volt a vad időszakában, és mindenki elkerülte, kivéve Genki.
     Egész jól elbeszélgetünk, és még magam is csak utólag veszem észre, mennyire örülök annak, hogy vele beszélgethetek. Egy lépéssel mintha most közelebb lennénk a barátsághoz, de lehet, hogy csak én kompenzálom túl a dolgokat.


Tudom, hol van az, amire vágytok.
- jön hirtelen egy oda nem tartozó üzenet, aminél nem esik le, mire gondol. Vissza is kérdezek, mire a következőt írja:


Amitől visszakaphatnád a saját életed, és As is az övét. Tudom, hol van, de neked nem fog tetszeni.

Elolvasom még egyszer az üzenetet, mire rájövök, mire céloz. Genki tudja, hol van Asami teste!





Ha tetszett ez a fejezet is, iratkozz fel, hogy értesítéseket kapj a további fejezetekről, valamint lépj be a történet hivatalos Facebook-csoportjába, hogy velem és a többi olvasóimmal beszélgethess 😃

1 megjegyzés:

Írj valamit, és választ kapsz! 😉